Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.
 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye halmozottan hátrányos helyzetű térségei az elmúlt időszak vesztesei és önerőből már nem is képesek ebből a pozícióból kitörni. Az állam-szocializmus, majd a kapitalizmusba való átmenet során kialakult és megmerevedett térszerkezet szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségekhez és egyes kistérségek gazdasági kiürüléséhez vezettek. A modernizációs fejlődési folyamatokból való kimaradás ugyanakkor előnyökkel is járt, a térségek megőrizhették természeti és kulturális erőforrásaikat. Az ezen erőforrásokat hasznosító fenntartható fejlődés elindulásának legnagyobb akadálya a helyi fejlesztési kompetenciák gyengesége. A hiányzó képességek a szükséges információk és tudás átadásával, a szürkeállomány közvetlen bevitelével, helyre szabott tanácsadással pótolhatók.

A piac és részben az állam működése következtében jelentkező környezeti és társadalmi problémák megoldására, valamint az új lehetőségek és azok nyomán fellépő kereslet kiaknázására hivatott társadalmi innovációkra ezekben a térségekben fokozott szükség van.

 

A projektnyitó képei és videóanyagai.